2013. február 21., csütörtök

Élelmiszer kiállítók. XIII. Böllér és Pálinka Napok Gyula.

Adós vagyok még két témakörrel, és elnézést kérek, mert fontos családi események miatt korlátozott volt a szabadidőm, így a blogolást kicsit fel kellett függesztenem. Pedig fontos dolgokról nem írtam. Szerepeltek ugyanis élelmiszerek is a fesztiválon. Fesztivál, kiállítás, árubemutató, vásár. Mind igaz, a gyulai hétvégére. Mert a kiállított dolgokat meg is lehetett venni. De először a bevezető, hogy részenként is érthető legyen blogoldalam minden bejegyzése:
Hosszú ideje tagja vagyok egy baráti társaságnak. A Tepertő Keverők csapatának. Megalakulásunk óta, egyszer nem tudtam részt venni a minden évben megrendezendő böllérversenyen, de akkor orvosi igazolásom volt. Kóstolót akkor is kaptam. Idén fordult elő másodszor, hogy nem versenyeztem. Új volt a helyszín, az időpont. Lényegesebben korábbra hozták, és az április helyett, februárban tartották. Az időpont, ezúttal nem volt alkalmas a csapat nagy részének, így versenyszerűen nem indultunk. Címvédőként, pedig ott lett volna a helyünk. Tavaly, ugyanis megosztva, első helyen végeztünk. Ettől függetlenül, a család, és saját magam érintettsége folytán figyelemmel kísértem a fesztivált, és rengeteg fotót készítettünk feleségemmel. Volt, ahol rögtön kétfélét is, mert mindketten, külön fényképezővel portyáztunk.
Idén február 9-10.-én került megrendezésre a XIII. Gyulai Böllér, és Pálinka Napok. Új helyszínen. Tavaly a Pálinkafesztivállal egy időben, áprilisban, a várkertben tartották. A különválasztás okait nem illő keresnem, ezért nincs is jogom hozzá. Eddig, csupa ismerősökkel találkoztunk, most rengeteg új arcot is láttam.
Mint eddig, idén is tartalmas programot állítottak össze a szervezők. Most is a Gyulai Hagyományőrző Hentesek Egyesülete vállalta magára a rendezést. Nem csak a böllérkedésről, és a pálinkáról volt szó. Tematikus kirakodó vásárral is találkozhattak a látogatók, akiket viszont az időjárás, nem fogadott kegyeibe. Volt hó, eső, hideg idő. Mint egy disznótorkor egyébként szokás. Az árusok, és a rendezvények egy része a csarnokban volt. Ők nem voltak kitéve az időjárás viszontagságainak.
Mivel praktikus okokból, több részre voltam kénytelen bontani blogbejegyzésemet, újabb epizód következik. Az ok az volt, hogy rengeteg képet készítettünk, és nem volt szívem bármit kihagyni. 
Most pedig akkor következzenek a kiállítás, és vásár élelmiszer termékei. Voltak bőven. 
A Böllérversenyhez szervesen kapcsolódó, húsipari kiállítók, és egyéb élelmiszerek. Bevallom őszintén sokat tanultam én is. Nem vagyok gyakorlott újságíró, a blogok írásába is nemrég kezdtem. Ez alkalommal viszont megtanultam valamit. Nem elég a sok fotó, hanem egyéb információkat is be kell gyűjtenem. Meg kell kérdeznem például, hogy van-e a kiállítónak internetes elérhetősége, mert akkor plusz infókat is meg tudok osztani az olvasókkal. Jövőre másképp lesz! Ígérem figyelmesebb leszek. Ennek ellenére örömmel tölt el, hogy nagyon sokan láttátok bejegyzéseimet, és a számláló minden nap többet mutat. Köszönöm! Most tehát következzenek az elmaradt képek, a húsos, és egyéb standokról.
Ígérem, szép képek jönnek! 































































































































































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése