Rendhagyó krónika a várajjában való nemes versengésrűl, a pájinkás lovagok, és szakácslovagok tornájárúl.

Vitéz urak es valának.

Vótt egyszer, hun nem vótt,  vótt egyszer egy nagy-nagy vár. Nem vótt ennek a várnak párja az Alfődön! (Vár áll ott, nem kőhalom!) ((Kölcsey Krónikás Uram után szabadon)) Ennek a várnak töviben vótt, egy nagy-nagy torna. Akkora, amit még az Óperencián innen, s túl sem látott a világ. Nem az a féle torna, mikor lenyomsz hatvan fekvőtámaszt, vagy bemutatsz egy Magyar vándort, hanem az, amiben nemes lovagok versengenek egymással, napokon által. Nem a nemes pánczélos lovagok, (bár a tornán abbó sem vótt hejjány) hanem a pájinkás lovagok, meg a szakácslovagok. Deméglen, Kirájjányok is versengének vala.

Pájinkás lovag a javábúl.

Hetedhét országra szóló versengés vótt. Tudom, mer én es ottan vóttam! Bezonyám!

Pájinkás lovagbúl, vótt bőven. Se szeri, se száma nem vótt nékik. A Kőröst is bé lehetett vóna rekeszteni vélük. Határon innen, s túlról hozták a finomabbnál, finomabb nedűiket, versengés céljábúl.  Tuggyátok! Már öreganyám is megmondta, hogy amibő lekvárt lehet főzni, abbó pájinkát es. Hát nem es láttam vótt lekvárt. Pájinkát, meg anná enkább. Heted-hét országbó gyüttek a pájinkás lovagok, és hezták vala az ajándékot a Királnak, s járultak színe elé vala.

Minden alkimista irigylé.

Megkérdezvén a Királt, 756 féle pájinkát hozván, a nemes lovagok, vótt dóga a szakértő bíráknak. A Királ, de főképpen a nemes bírák, meg eldöntötték vala, kinek adja fele jányát, és mellik pájinkás lovagot kiáltja ki, a torna győztesének. Mer valának  győztesei es a tornának. Nem es csak egy, de mind nemes. Mer ennyi pájinkábúl nem lehet egy nyertes lovagot kihirdetni. Legalább ötvenet kő!  Sok a pájinka, sok a győző. 

A győztes lovagokat, pediglen jutalom illeté.  Mivel a Királ jányát, nem lehetett ennyi felé osztani, méltó jutalmat kapott vala, minden nyertes lovag. Hazatérve várába, (jobb híjján Kirájjány nélkül) kiszögelhette a vár falára, a dícsérő okírást, amit a Királtól kapott. Aki jobb vótt nem csak okírást, hanem érdemérmet es kapott.

Még egy szekretáris titkot elárulok! Senkinek nem lett feje véve, mert rossz pájeszt hozott! Nem es lehetett vóna, mer a hóhér es szereti ugye a jó pájinkát, és igencsak mellé csapkodott vóna.

Nem csak a Királ kóstóhatá ám a pájinkákat, hanem a pórnép es. Persze, csak akkó, ha vótt elég aranya. Ha vótt, akkó pájinka es vótt. Ha nem vótt, akkó pájinka sem vótt! Így aztán a nép összekuporgatta utósó garasát es, hogy pájinkáho jussék. 
(Ijjen szépséges Kirájjányok kínálták vala a pájinkák sokadalmát.)

Pájinka is kerül vala a kondérba.

Az én Királasszonom. Ippeg a bürgét kavará.



Vótt ám másek torna es! Ezen a tornán, szakácslovagok versengettek. Honnét tudom? Mondtam mán, hogy ottan vóttam! Itt es sokan vóttak ám! De millen sokan. Hetedhét országbúl innen, és túlról valók. Lovagok, lovaginák, apródok. Ezeknek a lovagoknak, fegyvere a fakanyál vótt. Sebesen forgatták! Az apródok, meg aprították a hezzá valókat. Azé apródok! Ez es torna vótt ám a javábó. Itt es osztogattak díszes okírást, hogy te vóttá a legjobb. De nem csak okírást, hanem mást es nyertek a győzők. Tárgyi jutalmakat, de vótt aki aranyat es kapott. Meg ezüstöt, meg bronzot vala.  Én es a versengők közt vóttam. Csapatostúl.

Ez itten meg én lészen, nem tollforgató mivoltomban.

Lészen egy csapat a vár tövében, kiket Tepertő Keverőknek híttak. Köztük vóttam én es. Sokan vóttunk. Mint az ......Törökök. Ittuk a jóféle bort, a pájinkát, és közben kavartuk a kondért. Nem es egyet, hanem minggyá többfélét. Ennyi éhes embörnek, sokat kő ám főzni.

A bárány húsábó főztünk. Mily szerencse, hogy a farkas nem vitte el ezt a bárányt! Akkor éppen Piroska öregannyát  ötte, de az egy másik krónika. Az én mesémben, az apródok rendösen fölaprították a bárányt. Majd 15 kilát. Perkeltet csinátunk bélőle. Leveset, meg a marha lábának szárábúl. Ízlett es a lovagoknak, a lovagináknak, az apródoknak, de még a vendég fehércselédeknek es. Hetedhét országra szóló lakomát csaptunk. Most, hogy mán csurog a nyáltok, elmondám miképpen készüle.

A bürge a kondérban rotyogá.

Nálam minden recipe úgy veszi kezdetét, hogy végy öt kila hagymát! A tizenöt kila bárányt, szípen apróra vágják az apródok. Köll ehhöz majd öt kila hagyma, merhogy sűrűnek köll lenni a perkelt szaftjának, hogy lehessék kellően tunkelni. Kevés ződ paprika, és friss paradicsom es möhet hozzá, nem eltúlozva, mer a Királ, nem alkimista. Lassú fás lángon a kondérban, órákig főhet sólva, borsolva, a végén, jóféle veresborral elkevert, szíp piros paprikával színt adván néki. Kerül még béle jóféle hazai kóbász, meg egy kupicza pájinka es, mer így tette közhírré a Királ. A Királ szava meg szentírás! Tuggyuk!

Így készítvén a perkeltet, a szakács lovagok, a kancsót sűrűn emelgetvén, jutnak hosszú idő múltán a munka végire. Mire a perkelt megfő, a lovagok es hamvába hónak.

A bürgeperkelt elkészülvén.

A Kerekasztal Lovagjai közüle, a másik fél, a lét csinálta vala. Ebbe aztán kerül, minden fődi jó. Többféle ződségek, ződek, hagyma ebbe es béle, na meg a marha lábaszárának husa. Kóbász ebbe es ment béle, de pájinka es, főleg abba, aki kavarta. Hogy igazság legyen, mindenki kavarhatott rajta egyet. Igazság pedig van! Nem halt hiába Mátyás Királ!

Más kondér a pálóc lével.

A marhának lába szárával vette kezdetét a fővés, melyet apró darabokra aprítván, hagymán megpirítván, jó birs pájinkával megöntvén, majd azt a láng felett meggyújtván, kérget égetett rá szakácslovagunk, aki egyébkínt a fogaknak doktora. Ezek után, ment béle karikás répa, kolompír, ződbab, jóféle gyulaji kóbász, meg ződek, amik a petrezselyem, a kapor, a ződhagyma főd feletti részét levágván, apróra vágván, a fővés végén lévén a lébe ültetve. Lisztes téfellel, kis piros, és erős paprikával az ízek béállítván a nép elé tálalván, azt a nép azon módon elfogyasztván, megállapításra kerüle, hogy a szakácslovagok, de az apródok es, munkájukat jól végezvén, mostanmár átadhatják magukat, a ünneplésnek. 

A pálócos lé es elkészülvén, mén a bírák elé, kik kóstálást követvén döntenek, az étkekerő.

A bírák, az étkeket látván.

Mikor az étkek elkészülének, a Királ udvarnépének, színe elé kő járulni, díszesen tálalván az étkeket. Bírák gyüvén, messzi fődről, kóstálják az étkeket, és győztest hirdetnek. Többet es. A hoppmester, meg bejelenté, és kidobolá. Előtte, minden lovagot illően köszöntött, ezen szavakkal: "Üdvözöllek dicső lovag, szép a ruhád, szép a lovad!" Tudom, tudom! Ez es egy másik krónikábúl való megintlen. A nemes versengés eredményekén, a szakácslovagok, meg csapatuk, benne az apródokkal, külön dícsérő okírást, és torkot öblögető pájinkákat kapván, visszavonulának ünnepelni a megérdemeltet.

A Tepertő Keverők csapatának követe, aki egyébiránt szépséges Királasszon, a díjat átvevén, csapatának hírnevét növelé.

Az okírást átvevén, azt díszes helyre kihelyezvén, így azt a köznéppel megismertetvén,
az vagyon, büszkélkedés tárgya.

Eközben a kirájjányok is versengének vala. 
Hát, ennyi szépet, még nem láttatok feleim szümtükkel! Ennyi csodaszép fehírcseléd egy rakásban még nem vala. Mind gyönyörűséges kirájjány vótt, de én már réges-rég kiválogatván, az én saját kirájjányomat, csak níztem őket szümümmel vala. Mert nízni osztán szabad!

Takaros menyecskék, az örökös ifiurakkal. 


Jó Királunk, más vígasságokról is gondoskodék. Udvari zenészeket hozatván, hangulatot adván a pórnépnek. Arról is gondoskodék, hogy a nép ne éhezzék, szomjazzék, mer se szeri, se száma nem vala a lacikonyháknak, csapszékeknek. Csak aranyat nem szórt a nép közé a Királ, hogy ki tuggyák fizetvén a lakomát, meg az itókát, és ingyér egyenek-igyanak. 

Többek megkóstolván vigadának.

Tuggyátok-é, hogy a Királ Lovász. Nem  a Királ Lovásza, de még nem is a Lovászok Királa, hanem névileg. Lovász Sándorként vette fel a keresztvizet jó Királunk, akinek ezen az úton megköszönvén a fergeteges vigadalmat, a nemes versengést, további sikereket kívánván, maradok továbbra es hű szolgája. Emlékezz Királom dicsérő szavaimra, és jutalmam ne maradjék el a jövőben sem. Maradék tovább es hű krónikásod! 

Így zajlék Gyulán a várajjában, a világra szóló vigadalom, és nemes versengés a pájinkás lovagok, és a szakács lovagok közt. Immáron tizenharmadik éve.

Az eget, és a tornyot látván, főzőhelyemről, a kondér mellől.

A "Táncrajárók" csoportosulás népi színpadképe. A fotográfus, Hegyesi Ildikó 
úrasszon, címzetes, udvari fotográfus. Köszönettel elfogadván!

Valamit még el kő mesélnem! Van néköm, egy szépséges Királasszonyom. Ez az Asszonembör, aki egyébiránt a feleségem lészen, szintén föllépett a világot jelentő lécekre a mulatségon. Ő es népitáncoló lészen, és többedmagával, gondoskodék a pórnép szórakoztatásáról, így büszkeséggel tölté el az ő párjának szívét es vala.

A jól végzett munkát követvén, művész muzsikás urat fogadván, kellően megvesztegetvén étekkel, itókával, fülünkbe nótát húzatván!

Kelt, mint fent, az Úr kettőezer tizenharmadik évének, április havának, huszonkettedik napjának reggelén. Fertályórával nyóc előtt.
Krónikás, és udvari fotográfus: Gasztropajti.

Jó fotográfushoz hű lévén, a képeket albumba rendezvén, ezúton  közhírré tétetik. 
A hagyományos teknológiát követvén, ide kattintván láthassátok feleim, saját szümtükkel a fotográfiákat.


Azt, hogy mikén járta a deszkákon az apró, és nagyobb nép, itt megleshetitek vala.